25 évesek lettünk…

1994 őszén néhány szepezdi horgász úgy döntött, hogy alakít egy horgászegyesületet, ami akkor a Balatonszepezdi Arany Horog Horgászegyesület nevet kapta.

Alapítói közül ma már keveseket sikerült elérnünk és meghívnunk az ünnepi ülésre, de örömünkre Selmi Gábor és neje, Kovács Jenő (Jencike), Szabó Gyula valamint Bíró Imre megtisztelte jelenlétével az összejövetelünket! Elismerő kerámia emléklapot kapott rajtuk kívül még Bardon Mihály és Töreki Gyula horgásztársunk.

Egyesületünk ilyen ünnepi kerámia emléklappal köszönte meg a Balatonszepezd Község Önkormányzatának, a Bakony-Balaton Horgász Szövetségnek és Gödry Zoltán úrnak, a Halker Kft. tulajdonosának az elmúlt évek folyamatos segítségét, támogatását!

Az ünnepi ülésen Sándor Gyula elnök úr felidézte a múltat, majd Selmi Gábor osztotta meg az alapítás óta eltelt időszak emlékeit.

A Bakony-Balaton Horgász Szövetség – dr. Táncsics Aladár ügyvezető elnök és Hideghéthy Csaba elnök úr- jubileumi emléklapot adott át Sándor Gyula elnök úrnak, méltatva az elmúlt 3 év történéseit.

A baráti összejövetellé átalakult ünnepi ülést közös vacsora zárta, mely előtt Soós Gábor elnök-helyettes megköszönte Gödry Zoltán úr, a Halker Kft. tulajdonosa, Cseh Ferenc, a cseh családi pincészet, a Kopácsi és a Mátyus családok segítségét, a rendezvény támogatását!

Soós Gábor

elnök-helyettes